Tag Archives: diszlexia

diszlexia megelőzés onlineA tanulási zavarok közül, talán a diszlexia az amitől a leginkább rettegnek a szülők. Elképzelni sem tudják, hogy mihez kezdenének, ha a gyermekükről egy vizsgálat során kiderülne, hogy diszlexiás.  Na de miért kellene megvárni, hogy utolérje őt ez, vagy bármelyik másik tanulási korlátozottság, ha meg is előzhetjük azt, amennyiben időben teszünk ellene? Miért kellene tétlenül ülnünk egészen addig, amíg rá nem nyomják a gyerekünkre az olvasási akadályozottság pecsétjét, amikor könnyedén, játékosan elejét vehetjük a bajnak? ...continue reading

 

régi rendszer, diszlexia megelőzésA diszlexia megelőzés egyik alappillére a bal és jobb irányok pontos ismerete. Csakhogy ezt a gyerekeknek nem is olyan könnyű elsajátítani. Fejlesztő foglalkozásokon gyakran látom, hogy az újonnan jött gyerekek belezavarodnak, a keresztező mozdulatoknál pedig már teljesen belegabalyodnak a saját kezükbe, lábukba. És amikor már a szőnyegen fekve, tornagyakorlatként próbáljuk a bal könyököt a jobb térddel, és a jobb könyököt a bal térddel összeérinteni akkor már  rendszerint kitör a hangos kacagás. TündérTanárnéni pedig gondolkodóba esik, hogy hogyan tudna nekik segíteni, és hogyan is volt ez az ő idejében?  ...continue reading

 

diszlexia ...azt hiszem, valami furcsa ezoterikus irányzat terjed az óvodákban, szaporodnak a "látók", egyre több a jós , (nemcsak a "Jóska" ). Kétségbeesett szülők kérdezik, hogy foglalkozok-e óvodások fejlesztésével is, mert az ő gyerekük  bizony diszlexiás. Ilyenkor hülyén nézek és tátom a szám, mert hogy lehet egy óvodás gyerek diszlexiás?  Hogyan lehet egy olyan gyerek diszlexiás, akit még nem is tanítottak olvasni? Szerintem maximum csak bűbájos ráolvasással, mert a tanulást meghatározó képességek éppen az óvodáskorban, 5 és 7 éves kor között fejlődnek a legerőteljesebben.  Merész jövőbelátó képessséggel bírhat Dr Ezot Erika gyermeknevelési szakember  aki egy 5 éves gyerekre rá meri "olvasni", hogy diszlexiás... /Persze lehet, hogy csak én vagyok lemaradva - pedig Isten bizony nem áll távol tőlem a spiritualitás  -  és már a pedagógia terén is ekkora a kvantumugrás, meg a rezgésszint emelkedés, hogy ránézésre, a nyitott harmadik szemükkel megállapítják. /

...continue reading

5 hozzászólás

 

Neked is összeugrik a gyomrod a diszlexia ( olvasási zavar) szó hallatán?  Ha tehetnéd, esetleg  még védőoltást is kérnél ellene a gyermekorvostól? Bizonyára Neked is eleged van már abból, hogy úton - útfélen riogatnak a diszlexiával, de senki nem mondja, hogy mégis  mit tegyél hogy gyermeked lehetőleg  még csak köszönőviszonyba se kerüljön az olvasási zavarral... ...continue reading

1 Comment

Tanulási zavarok, diszlexia, diszgráfia és társaik. Gyakorta halljuk ezeket a szavakat, de vajon mit is jelentenek ezek valójában?

iskolakezdes

Tanulási korlátokról akkor beszélünk ha a tanulás negatív, akadályozó hatások alá kerül. Ennek fajtái ( és fokozatai ) a következők: ...continue reading