A régi rendszer diszlexia megelőző hatással bírt???

 

régi rendszer, diszlexia megelőzésA diszlexia megelőzés egyik alappillére a bal és jobb irányok pontos ismerete. Csakhogy ezt a gyerekeknek nem is olyan könnyű elsajátítani. Fejlesztő foglalkozásokon gyakran látom, hogy az újonnan jött gyerekek belezavarodnak, a keresztező mozdulatoknál pedig már teljesen belegabalyodnak a saját kezükbe, lábukba. És amikor már a szőnyegen fekve, tornagyakorlatként próbáljuk a bal könyököt a jobb térddel, és a jobb könyököt a bal térddel összeérinteni akkor már  rendszerint kitör a hangos kacagás. TündérTanárnéni pedig gondolkodóba esik, hogy hogyan tudna nekik segíteni, és hogyan is volt ez az ő idejében? 

Menetelés, felvonulás diszlexia ellen :

Az úgy volt, hogy éppen a tavaszi ünnepek előtt csöppentem be az óvodába, és máris a középső csoportba.  Óvónéni feltett a lemezjátszóra egy jó kis  indulót, és máris masírozhattunk körbe -körbe a csoportszobába, miközben ő ütemesen  tapsolva skandálta, hogy:

"Bal... bal... bal-jobb,-bal!"

Mindezt a reggeli bundáskenyér után, papucsban, a megfelelő láb magas térdemelésével. Mivel március 15 közeledett, a leleményesebb fiúk még egy-egy huszársapkát is kaphattak kartonpapírból a fejükre.

De mindez csak a bemelegítés és ráhangolódás volt, mert az igazi hacacáré az április 4-én következett, és élesben!  Menetelve, zászlót lengetve végigvonulni a faluban az emlékműig.

Bal lábat a jobb után, jobbat a bal után

Így mennek az ovisok végig az utcán. 

Kivágják a magas "C"-t ha arra sor kerül

És mentelnek, menetelnek rendületlenül, hogy bal..bal...bal-jobb-bal! "

A " magas C"-t igazság szerint a bányász zenekar vágta ki, amikor már a félúton voltunk, és a gyomrunkban, mellkasunkban is éreztük a taktust, meg a dobpergést, harsonát. Akkor már ők adták az ütemet a bal és jobb láb váltakozásához.

NOSZF ( november 7-én), egy kis csoportszobai masírozás március 15-én, élesben gyakorlás minden április 4-én, és egy kis ismétlés az ovi udvarán május elsején.

Bő másfél hónapos térbeli tájozódás fejlesztés és diszlexia megelőzés minden tavasszal, és ismétlés minden november első hetében ...

Lehet, hogy legközelebb menetelünk pár kört a fejlesztő szobában 🙂

*      *      *     *     *

 Szeretnél további ötleteket és tanácsokat kapni gyermeked otthoni fejlesztéséhez, iskolára való felkészítéséhez ? Iratkozz be te is a TündérTanodába, és rendszeresen küldöm neked!

*      *      *     *      *

Ha miskolci, vagy Miskolc környéki vagy, személyesen is tudok segíteni neked gyermeked fejlesztésében, iskolára való előkészítésében. Várlak szeretettel a miskolci FejlesztőKuckóban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük