Tegyük tisztába a dolgokat : Szobatisztaság és óvodakezdés

szobatisztasagAz óvodakezdés alapfeltétele a betöltött 3 éves kor és a szobatisztaság. Az első kritériummal általában nem is szokott baj lenni, előbb-utóbb eljön az a harmadik születésnap, ám ez nem  mindig jár  együtt a tökéletesen működő és teljes egészében kialakult szobatisztasággal az óvodába készülő gyerekeknél. Fejlesztő foglalkozások után gyakran megesik, hogy a szülők diszkréten ( és olykor szégyenkezve) számolnak be erről, és affelől érdeklődnek, hogy mivel tudnák segíteni, illetve elérni, hogy a szeptemberi óvodakezdésre már teljes egészében szobatiszta legyen a gyerekük. A szobatisztaság kérdésköre ugyan nem tartozik a fejlesztő pedagógiához, de szerencsére vannak olyan módszerek amelyekkel -közvetve! - segíteni tudjuk azt...

A szobatisztaság kialakulását, és annak folyamatát elsősorban az idegrendszer érettségi szintje határozza meg, így siettetni ugyan nem tudjuk, de támogatni igen.  Egy többlépcsős fejlődési folyamatról van szó, amelyre kb másfél éves kortól válnak éretté a gyerekek. Érdemes odafigyelni arra, hogy a gyermekünk éppen hol tart ebben a folyamatban:

  • Zavarja -e már , ha piszkos a ruhája, pelenkája?
  • Képes-e már hosszabb ideig tartani a vizeletét?  - erre általában úgy derül fény, hogy napközben egyre több órára, egyre hosszabb időszakokra marad száraz a pelenkája.
  • Jelzi-e ha pisilnie kell, és belepisil-e a bilibe?
  • Érzékeli-e és felismeri-e az ürítési ingert?  -  Nem minden gyerek szokta hangosan bejelenteni, ha kakálnia kell, vannak akik csak megállnak a játék közben, vagy megváltoztatják a testtartásukat (kicsit előre dőlnek, leguggolnak stb )  Az emberi test hihetetlenül bölcs, és már az embergyerekben is ösztönösen megvan a szemérmesség az ürítési funkciókat illetően. Sok kisgyerek csendben félrevonul amikor érzi az ingert (elbújuk a sarokba, ajtó mögé, függyöny mögé stb) és csak dolga végeztével jön elő. Tartsuk tiszteletben a gyereknek ezt az igényét, ültessük ezeken a helyeken a bilire, engedjük, hogy ő is félrevonulva végezhesse el a dolgát. Végül is gondoljunk csak bele, mi sem lennénk rá  képesek nagyközönség előtt... A bilizés egyébként sem cirkuszi mutatvány, nem tartozik másokra, és nem kell, hogy a rokonok körgyűrűt alkotva tapsoljanak hozzá.
  • Kezd -e érdeklődni  a gyerek a nagyok (szülők és testvérek) wc használati szokásai felől?  - A szobatisztaság felé vezető út egyik fontos állomása amikor a gyerek elkezd érdeklődni a családtagok vécézési szokásai felől. Észreveszi, hogy a nagyok nem pelenkát hordanak, hanem bugyit és kisnadrágot és wc-re járnak.  A kisgyermekben erősen jelen van az utánzás és a modellkövetés utáni tanulás igénye és készsége, ő is olyan szeretne lenne , mint a nagyok. A szobatisztaság elsajátításával is igyekezni fog majd közéjük tartozni. Azokban a családokban , ahol nagyobb testvérek is vannak, a legkisebb is hamarabb lesz szobatiszta, mert ellesi a többiektől a dolog csínját-bínját, és utánozza őket. Ha nem ütközik az elveiddel és elfogadható számodra, akkor akár egy-egy alkalommal meg is engedheted neki, hogy elkísérjen oda, "ahová a király is maga megy" . /Vannak gyerekek akiket vissza sem lehet tartani és az utánzással hamar elsajátítják a bilizés  és a vécézés tudományát. /
  • Biztosítva van-e a nyugodt, biztonságos légkör, van -e lehetősége a gyereknek lazítani?  - Gyakran tapasztalni, hogy azoknál a gyerekeknél akik még a szobatisztaság kialakulása előtt bölcsödébe kerültek, megtorpan, vagy elhúzódik a tanulási folyamat. Az anyától való elválás, az új környezet adta stressz,  és a görcsösség nem kedvez az ürítési funkcióknak sem, hiszen "elengedni"  is csak laza izmokkal lehet. Mindezek  egy szorongásra hajlamosabb gyermeknél gondokat okozhatnak.
  • Rendeltetésszerű használat - A bili és a wc, nem szórakozóhely, csak arra használjuk amire való, és csak annyi ideig amíg az szükséges. Ne ültessük rajta órákig a gyereket, ne itt olvassunk meséskönyvet, ne itt mondókázzunk, és a leghosszabb Petőfi verset sem feltétlenül itt kell elszavaltatnunk a gyerekkel.  Ha csak nem akarjuk , hogy az alapvető vegetatív funkcióit összekapcsolja más tevékenységekkel, és esetleg  később "eszközként" használja ellenünk.
  • Pelenka macera helyett bugyipelenka - A szobatisztaság gyakorlásának idején sokat segíthet a bugyipelenka ,..." ami még pelenka , de már kisnadrág":). ...13 év távlatából tudom mondani, hogy még mindig ez a legjobb .

A szobatisztaság kialakulását közvetve segítő fejlesztő tevékenységek

Mivel a szobatisztaság kialakulását az idegrendszer irányítja, -közvetve (!)- az idegrendszert erősítő fejlesztő gyakorlatokkal megtámogathatjuk a folyamatot. Az idegrendszert és az egyensúlyozó /vesztibuláris/ rendszert fejlesztő mozgásos játékok a következők lehetnek:

  • trambulin
  • billenőpad, libikóka
  • Ayres tölcsér (készségfejlesztő játszóházakban, fejlesztő központokban  bárki számára hozzáférhető)
  • roller, bicikli
  • hinta – mindenféle hinta, de különösen hatékony a plafonba akasztható csepp alakú hinta. A vesztibuláris rendszert fejlesztő funkcióján  túl lélekgyógyító hatással is bír, formája és mozgása révén az anyaméhben eltölt időszakba ringatja vissza a gyermeket.

Dr Freud szerint :

 

 FreudA pszichoanalizis fejlődéselmélete szerint az 1-3 éves kor közötti időszak az anális szakasz. A végbélnyílás zónájának működése kerül a középpontba. A szobatisztaság ebben az időszakban alakul ki a gyerekeknél. A széklet visszatartása és kellő időben való elengedése a saját test feletti kontroll kialakulásának fontos mozzanata. Nem megfelelő szülői hozzáállás következtében aktív és passzív ellenállás alakulhat ki a gyermekben, vagy szándékosan mellőzi a kijelölt időpontokat és helyeket a székletürítés során, vagy megtartani, visszatartani próbálja székletét, vizeletét. Mindezek a későbbiekben jelentkezhetnek egy egy jellegzetes személyiségvonásban, akár a fösvénység, túlzott rendszeretet, makaccság, kényszeres tisztaság formájában.

 A szobatisztaság - és  minden más készség elsajátításában is - a saját gyermekünk igényeiből és adottságaiból induljunk ki, soha ne azt nézzük, hogy másokhoz képest mit tud  hanem azt, hogy saját magához képest hol tart. Különösen nagy szüksége  van az értő figyelmünkre, és a támogatásunkra , hogy kijárhassa a "Kakadémia minden tagozatát" 🙂

*      *      *      *      *

Szeretnél további ötleteket és tanácsokat kapni gyermeked otthoni fejlesztéséhez, iskolára való felkészítéséhez ? Iratkozz be te is a TündérTanodába, és rendszeresen küldöm neked!

11 thoughts on “Tegyük tisztába a dolgokat : Szobatisztaság és óvodakezdés

  1. Nálunk ez nagyon aktuális kérdés!
    Zsófi egy ideje már bugyiban volt, aztán sajnos vissza kellett tenni a pelenkát egy hasmenéses betegség miatt és azóta nem is akar szólni, ha pisilnie kell (a kakinál szerencsére azóta is szól). Szerintem nyáron kicsit könnyebb lesz leszoknia, úgyis csak januártól mehet oviba, mivel pont a téli szünetre esik a harmadik szülinapja! 🙂

    Anyu szerint a mi gyerekkorunkban könnyebb volt leszokni a pelenkáról, mivel csak textilpelenka volt: rögtön éreztük, hogy nedves és az bizony elég zavaró volt. Így hamar megtanultuk, hogy időben szólni kell! 🙂

  2. Épp a textilpelus kapcsán hallom gyakran, hogy nem is a gyerekek, hanem a pelenkagyártók érdeke manapság 3 éves korig elhúzni a bilikérdést, hiszen régen a gyerekeknek semmi káruk nem származott abból, hogy akár 9-10 hónaposan bilire szokjanak. Ilyen történetek hallatán tényleg zavarba jövök néha, hogy melyik pelust is lenne jobb használni.

  3. admin

    Post author

    Kedves Adrienn!

    ...én azért vitatnám, hogy semmi káruk nem származott abból, hogy 9-10 hónaposan bilire szoktatták. A szobtisztaságot komoly idegi kapcsolatok vezérlik, és másfél éves kor előtt nemigen áll még készen erre egyetlen gyermek idegrendszere sem. Persze órákig bilin ültetéssel el lehet kapni egy -egy pisit, vagy kakit, de az még nem igazi szobatisztaság, mivel nem a gyerek ismerte fel az ürítési ingert, és nem ő jelezte, hogy biliznie kell. Ismerek olyan szülőt aki újjongva újságolta, hogy a 9 hónapos lánya már bilibe pisil, és pár év múlva, (lekonyulva, mint a bili füle) szégyenkezve mondta, hogy a kislány ágybavizel éjjelente. Pelusból mindenkinek saját magának kell kitapasztalni, hogy nekik melyik a legjobb. Évekkel ezelőtt amikor a lányom kicsi volt nekünk a bejegyzésben említett vált be a szobatisztaság tanulásánál, ezért mertem megemlíteni, még úgy is, hogy nem állok partneri kapcsolatban egyikkel sem....

  4. HORVÁTH ILONA

    JÓNAPOT KIVÁNOK,ÉN HORVÁTH ILONA VAGYOK.OLYAN KÉRDÉSSEL FORDULOK ÖNHÖZ,HOGY A KISFIAM BETÖLTÖTTE A 3.ÉLETÉVÉT NAPKÖZBE NEM PISIL BE,CSAK ESTE NEMAKAR PISILNI BILIBE.MÉG PELENKÁT KELL RÁ ADNOM,SAJNOS ÉJJEL NEMTUDOM MEGPISILTETNI,MERT NEMAKAR.ÉS OLYANKOR VAN BAJ MERT UTÁNNA ÖSZEPISILI AZ ÁGYAT.VIZET ISZIK,NEMTUDOM LESZOKTATNI ROLA,HIÁBA MONDOM NEKI HOGY NEMSZABAD OLYAN SOKAT INNI MERT BEPISIL.MÁR ELKEZTÜK AZ ÓVIT EGYSZER VÉLETLENÜL BEPISILT,NEMTUDOM MIT TEGYEK.A KAKIT IS ELSUMÁKOLJA,ELBUJIK.KÉREM IRJON NEKEM,MÁR MINDENT KIPROBÁLTAM.ELŐRE IS KÖSZÖNÖM.SZERINTEM NEMÉRETT MEG MÉG A SZOBATISZTASÁGRA.

  5. TündérTanárnéni

    Post author

    Kedves Ilona!

    Azt javaslom semmit sem erőltessen, jól látja, hogy a gyermeknek, pontosabban az idegrendszerének meg kell érnie a feladatra. Jó szolgálatot tehetnek az idegrendszert erősítő játékok, hinta, Ayres tölcsér, egyensúlyozást igénylő feladatok, vagy egyszerűen csak ha anya ringatja őt mondókázás közben:)

    Ha szereti a meséket és szívesen hallgatja, akkor érdemes elolvasni neki a Gyógyító mesék című könyvből "Csuri királykisasszony" történetét. A gyerekek szeretnének "jók lenni", szeretnének a szülők kedvébe járni, és tudni dolgokat, de sokszor a képességeik még nem értek meg hozzá.

    Ha elhúzódik, és súlyosbodik a probléma, nem árt orvossal is kivizsgáltatni a gyermeket, hogy nem áll-e szervi ok a dolog miatt.

    Üdvözlettel:TündérTanárnéni

  6. Beáta

    Kedves Tündér Tanárnéni! Kisfiam januárban lesz 3 éves. Nyár óta nincs pelusa nap közben, az első pillanattól időben szól pisi és kaki esetén is. A probléma azt, hogy míg pisilni bárhova, kakilni kizárólag pelusba hajlandó. Nem erőltetem, de persze türelmetlenkedem magamban, hisz nagyon szeretném, ha gyorsan szobatiszta lenne. Délutáni alváshoz is kell még a pelus, mert szinte mindig "beizzad". Várom az tapasztalataidat arról, hogy tudnám leszoktatni a pelusról erőltetés nélkül. A válaszodat köszönöm! Beáta

  7. TündérTanárnéni

    Post author

    Kedves Beáta!

    A szobatisztaság kérdése sajnos nem tartozik a fejlesztő pedagógia tárgykörébe, így ezt közvetlenül fejleszteni sem tudjuk. Csak a hozzám járó gyerekekkel kapcsolatban tapasztalt dolgokról tudok neked írni a szobatisztaságot illetően...

    Mint fentebb említettem, közvetlenül ugyan nem, de azért közvetve tehetünk egy-két dolgot a teljes szobatisztaság kialakulását illetően. Azt, hogy mikor lesz egy gyermek teljesen és stabilan szobatiszta az idegrendszerének az érettségi foka határozza meg, (emellett persze nagyon fontos a szoktatás is)...

    Az idegrendszer erősödését közvetve segíteni tudjuk az egyensúlyérzéket erősítő gyakorlatokkal, ringatásokkal, mozgatásokkal. Ezt otthon legegyszerűbben a különböző hinták segítségével tudjuk megvalósítani.

    Természetes ösztön az embergyerekben, hogy ürítéskor szégyenkezik, nem akarja hogy lássák ilyenkor, nem akarja maga sem látni, és nem akarja mutogatni a produktumot. / Valószínűleg emiatt hajlandó most még csak és kizárólag a pelusba kakilni a kisfiad / Sok kisgyereknél megfigyelhető, hogy amikor érzi az ingert, elvonul, elbújik függöny mögé, ajtó mögé stb.

    Szóval türelem Beáta, a kisfiad még bőven időben van a szobatisztaság kérdését illetően. Szelíd szoktatással, a fent leírtak alkalmazásával bizonyára hamarosan az eredményeket is látni fogjátok...

    Üdvözlettel:TündérTanárnéni

  8. Gondozó néni

    Kedves Tündér Tanárnéni!
    Hatalmas kérdéssel fordulnék önhöz. Eléggé friss vagyok ezen a pályán, gondozónőként dolgozom. Úgy gondoltam már mindent tudok a szobatisztaságról, de kiderült, hogy sosem lehet eleget tudni.
    A csoportom vegyes korosztályú, 1,5 éves kortól 3,5 éves korig járnak gyerekek. Az összes gyermek érdeklődő a Wc-vel kapcsolatban, legtöbbjük szobatiszta, a 2 éven aluliak, pedig ráülnek a bilire, érdeklődnek. Jár egy kisfiú a csoportomba, aki 3 éves múlt (pár hónappal), a szülők már nagyon idegesek (hiába nyugtatjuk őket) és nagyon szeretnék már óvodába adni a kicsit. A kisfiú nem engedi hogy levegyük a pelust, csak ha adunk rá újat, a bilit meg sem közelíti, ha mondjuk hogy ráülhet, sírni kezd... A wc-t csak messziről mutattuk neki, hogy ismerkedjen, de már akkor is görbült a szája. Az udvaron nézi, ahogy a többi fiú lepisili a fát, de ha felajánlom hogy ő is pisilhet, sírni kezd. A szülők sosem erőltették, nagyon szerető közegben van, hozzánk is már régóta jár, így a probléma oka nem az elválás. Már mi sem tudjuk, hogy ilyenkor az lenne a jobb megoldás, hogy még várunk a jelzéseire, vagy kitaláljunk valami matricázást, vagy bármit... Köszönöm a segítséget, az anyuka és a csapatunk nevében is.

  9. TündérTanárnéni

    Post author

    Kedves Gondozó néni!

    Nehéz így látatlanban a blogbejegyzésben leírtakon túl tanácsot adni. A háttérben meghúzódó okok kiderítése már pszichológusi kompetencia. Szerencsére a kisfiú még nincs elkésve a szobatisztasággal, erőltetni pedig nem szabad.

    Üdvözlettel: TündérTanárnéni

  10. Szilvia

    Tisztelt TündérTanárnéni!

    Lányom két éves lesz e hónap végén, és ma először belekakilt a bilibe. Szólt, hogy szeretne, azt hittem csak játszik, de legyen, csüccs! És néhány perc múlva már együtt örültünk, hogy milyen ügyes. Amíg "trónolt", adtam a kezébe egy könyvet, amivel jól elvolt, elvégezte a dolgát, és ment minden tovább. A férjem szerint viszont nem szabad a gyereket rászoktatni, hogy olvasson, vagy játsszon a bilin, wc-n. Ön mit gondol?

    Válaszát köszönöm, üdvözlettel:
    Szilvi

  11. TündérTanárnéni

    Post author

    Kedves Szilvi!

    Örülök, hogy a kislányod egy magasabb fejlettségi szintre lépett, és szépen halad a teljes szobatisztaság felé. Az is rendjén van, hogy megdícsérted, hogy milyen ügyes. Én személy szerint a férjed álláspontján vagyok, a bili, wc nem szórakozóhely, nem kell ott olvasni, rejtvényt fejteni, fészbukozni, stb.
    A bilin elég, ha a gyermek csak a saját testére figyel ( ez egyébként a testtudatot is erősíti), és dolga végeztével azonnal el is hagyja a mellékhelyiséget, bilit. Szóval én sem szoktatnám rá a bilin olvasgatásra 🙂

    Üdvözlettel: TündérTanárnéni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük