Hiszti a köbön, éljen a dackorszak!

 

hiszti A hiszti derült égből villámcsapásként köszöntött be hozzánk. Jól emlékszem arra a kétségbeesett tehetetlenség érzésre, ami akkor fogott el amikor a bőven 3 éves,  tündéri természetű lányom a bölcsődéből hazafelé jövet hirtelen földhöz vágta magát dühében a járda mellett a porba, hogy ő bizony egy tapottat sem megy tovább, ő a bölcsibe akar visszamenni játszani Bogikával. Ez abszolút kivitelezhetetlennek bizonyult, mivel a bölcsődében éppen alvásidő volt, Bogikát pedig szintén hazavitte a nagymamája ebéd után. Az én lányom pedig ott hasalt a porban, a járókelők bámultak, én pedig 25 éves kezdő anyukaként jobbat nem tudtam kitalálni, minthogy "hónom alá kapjam a gyereket"  cipekedve tegyem meg azt a 10-15 métert még a lépcsőházunkig. 

Felnyaláboltam a lányom, a derekamhoz szorítva, majd' beleszakadva küzdöttem a méterekkel, ő pedig a hisztitől megfeszülve, majdhogynem vízszintesben tartotta magát, valahogy úgy, mintha csak egy méteres fahasábot cipeltem volna az oldalamon... Beérve a lakásba, utolsó erőimet összeszedve még kinyögtem neki a következő szavakat: " Nagyon elszomorítottál, menj be a szobádba és szégyelld magad!" - aztán kitört belőlem a tehetetlen, dühös  zokogás....

Azidőtájt még nem voltam annyira otthon gyermeklélektan témájában, mint manapság, így megijedtem a helyzettől... A mai énem körülbelül így vigasztalná, és biztatná az akkori 25 éves kezdő anyuka énemet:

Dackorszak? Hiszti? Örülj neki, és nézd a jó oldalát! Azt jelzi, hogy a gyermeked pszichés fejlődése a megfelelő módon zajlik, és egy nagyon fontos állomáshoz érkezett. Gyermekednek már kialakult az "éntudata" és most gyakorolja az "én élményt".  A hiszti, a dac abból fakad, hogy ellentét feszül  csemetéd vágyai és lehetőségei között. / Noémi visza akart menni a bölcsibe játszani, de ott éppen alvásidő volt, és a kis barátnője is hazament már./  Előfordulhat az is, hogy gyermeked vágyai, és saját képességei kerülnek összeütközésbe. / Pl : teljesen egyedül szeretne felöltözni, de még nem tudja begombolni a kabátját, nem tudja bekötni a cipőjét /

Hiszti esetén maradj nyugodt!  A te nyugalmad és higgadtságod rá is nyugtató hatással lesz. Tudatosítsd magadban, hogy nem dirrekt téged akar bosszantani a gyerek, neki sem könnyű most, ő is küzd magával.  Segíts neki azzal, hogy nem hergeled fel magad a történteken, nem kezdesz el üvölteni vagy ütni, hanem szépen elmagyarázod neki, hogy most nem lehet azt csinálni amit ő szeretne és kínálsz neki néhány alternatívát. ( Pl: holnap majd ott maradunk egy kicsit tovább a bölcsi udvarán, vagy  a vele szemközti játszótéren, és akkor játszhatsz majd a pajtásaiddal.)

Sem a hisztit, sem a dacolást nem dirrekt csinálja! Fejlődik a személyisége, fejlődik az idegrendszere és ez ezzel jár. Dacreakciói nem ellened szólnak, hanem az "én vagyok, én csinálom" viselkedési mintát gyakorolja, önállóságot tanul. Gondolj csak bele ez később, ha nagyobb lesz milyen sokat fog érni neki! Magabiztos, önmagát érvényesíteni tudó felnőtt lesz belőle. De most még a kis idegrenszere nem tart azon a szinten, hogy ezt megfelelően kontrollálni tudja.

Hiszti és dacos dühkitörések? A szeretet elsimítja! Enyhíti a konfliktust a hozzád fűződő érzelmi kötődése.  A szeretett személy kedvéért, (anya, apa, óvónéni) betart bizonyos tilalmakat, hiszen nem akarja elveszíteni a szeretetüket.  Ahogy fejlődik és erősödik az idegrendszere úgy fog tudni egyre inkább uralkodni a saját érzelmein. Kb 5 éves korára az érzelmei differenciálódnak, tartósabbakká válnak. Az érzelmek feletti viszonylagos uralom az iskolaérettségnek is fontos feltétele.

*       *      *      *      *

Szeretnél további ötleteket és tanácsokat kapni gyermeked otthoni fejlesztéséhez, iskolára való felkészítéséhez ? Iratkozz be te is a TündérTanodába, és rendszeresen küldöm neked!

*      *      *     *    *

Ha miskolci, vagy Miskolc környéki vagy, személyesen is tudok segíteni neked gyermeked fejlesztésében, iskolára való előkészítésében. Várlak szeretettel a miskolci FejlesztőKuckóban!

2 thoughts on “Hiszti a köbön, éljen a dackorszak!

  1. TündérTanárnéni

    Post author

    Judit,mielőbbi orvosi kivizsgálásokat javaslok, ez a probléma sajnos már túlmegy a fejlesztő pedagógia hatáskörén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük