Figyelem! Emlékezet és figyelemfejlesztés!

12:07 du. figyelemfejlesztés

 
A tanulási képességeket illetően kiemelkedő fontossággal bír a figyelem és az emlékezet.  A tanulás minőségét nagyban meghatározza, hogy a gyerek mennyire képes figyelni, mennyire tudja felidézni az előző nap ( vagy korábban)  elsajátított ismereteket és készségeket.

Már a csecsemők is képesek pár másodpercig  ( 38 mp) figyelni. Az ő érdeklődésüket elsősorban a látott , mozgó tárgyak (gondoljunk csak a csörgő rázásra! ), és a mozgó, beszélő emberek keltik fel.( Nincs érdekesebb számukra anya feléjük hajoló arcánál, miközben az mosolyra nyílik! )

A figyelem tartóssága az életkor előrehaladtával fokozatosan növekszik a gyermekeknél. 1-2 éves korban, játékhelyzetben elérheti akár a 21 percet is. ( 2-3 évesen 27 perc, 3-4 évesen 50 perc, 4-5 évesen 83 perc, 5-6 évesen pedig 96 perc is lehet…) Persze ezek maximum értékek, és a szándékos figyelem terjedelme ennél jóval alacsonyabb. 5-6 éves gyerekek egyhuzamban,  feladathelyzetben átlagosan 20-25 percig képesek figyelni.

Az emlékezetet illetően, már csecsemőkorban is képesek vagyunk felismerni személyeket, 0,5-1 éves kor között pedig az ismert játéktárgyat előnyben részesítjük az ismeretlennel szemben. Embereket hangról felismerünk, és többször hallott, ismerős dallamra pozitívan reagálunk. ( 2 évesen néhány napra visszamenően emlékszünk eseményekre, 3 évesen néhány hétre, 4 évesen pedig már néhány hónapra. )

4 éves kor után kezdetét veszi a tanulás, megjelenik a szándékos emlékezet. 4 éves kor alatt az önkéntelen emlékezet dominál, jól példázza ezt a kicsik verstanuló képessége . Hihetetlen hosszúságú versikéket képesek megtanulni nagyon rövid idő alatt!  A szándékos emlékezet 5 éves kortól teljesen átveszi az irányítást, és sok anyuka ( és mégtöbb rokon) ijedten tapasztalja, hogy a gyerek már nem mondókázik, nem versel annyit mint azelőtt. Ám ez csak átmeneti megtorpanás, aggodalomra semmi ok. :) Azt jelzi, hogy a gyermek szépen, az életkorának megfelelően fejlődik. A legkorábbi emlékeink is, amikre képesek vagyunk visszaemlékezni 4-5 éves korunkból valók.

 Figyelemfejlesztésre kezdetben nagyon jók a mozgatható, forgatható , hangot kiadó babajátékok  (pl csörgők, csipogó figurák).Ezek az eszközök lehetőséget adnak a vizuális (látással kapcsolatos) és az auditív (hallással összefüggő) figyelem fejlesztésére is.  A csöppség szemével követni fogja a tárgyat, illetve annak mozgását, sőt fejével, majd később testével is a hang, illetve a figyelmét felkeltő játék felé fordul.

A beszédtanulás időszakától  4-5 éves korig a mondókák és a gyermekversek a leghűbb segítőink  a gyerek figyelmének és emlékezetének a fejlesztésében. Ebben a korban már bevonhatjuk a képeket is (pl mesekönyvek illusztrációit) figyelem játékos fejlesztésébe. Megkérjük a gyereket, hogy keressen meg bizonyos figurákat, tárgyakat az adott képen. ( Pl: Hová bújt el a kismanó a képen? Mi van a kislány ruháján? Hol vannak a kis halacskák a képen? Mi van a mókus kosarában? stb)

5 éves kortól már foglalkoztató lapokon keresztül is tudunk figyelmet fejleszteni, különösen jók a “figura és árnyéka”  feladatok, a különbségkeresős képek, és az “ábrakereső” lapok.

Szeretnéd kipróbálni gyermeked (vizuális) figyelmét? Készítettem egy ábrakeresős, figyelemfejlesztő lapot…Iratkozzatok be hozzánk, és máris kezdhetitek a játékos gyakorlást! ..Gyűjtsétek össze az összes csillagot ! :)

/ A tanoda régi diákjai hírlevélben automatikusan megkapják a foglalkoztató lapot. /

*     *      *      *      *

Szeretnél további ötleteket és tanácsokat kapni gyermeked otthoni fejlesztéséhez, iskolára való felkészítéséhez ? Iratkozz be te is a TündérTanodába, és rendszeresen küldöm neked!

 

2 Hozzászólás

  1. Takács Edit Says:

    Kedves Edina.
    Három fiam van.A legkisebb 3 éves, nem szereti a mondókákat.NAgyon szereti ha mesélek, diát vetítünk, de nem szereti a mondókákat, ha énekelek neki.
    Nincs egy nagy hangom, d e hát anya hangja az anya hangja.
    Eddig legalábbis azt hittem.
    Próbálkozom a
    Hüvelyk ujjam alma fa…
    Ez elment vadászni…
    Ilyen egyszerűbb mondókákkal.
    Vagy a zsipp-zsupp….
    Gyí cocó…
    De főleg a z éneknél elutasító.
    Ugyan akkor észre vettem, hogy néha azért mondogatja az egyszerűbb versikéket.
    Viszont ha amicimackó kvízzel játszunk, akkor Ő is előszed egy papírt, s olvassa utánam a feladatot.
    Mit tanácsol mit tegyek hogy jobban érdekelje a vers, ének?

  2. TündérTanárnéni Says:

    Kedves Edit!

    Minden gyerek más, külön kis személyiség, így nem tartom olyan nagy problémának, hogy az Ön kisfia nem annyira “muzikális” alkat. Úgy látom aggodalomra semmi ok, hiszen ahogyan írta szereti a meséket, diafilmeket, “olvassa Ön után a micimackós feladatot”, így megvan a megfelelő eszköze a beszédfejlődéshez is, és az auditív ( hallás utáni) figyelem fejlődéséhez is. Később esetleg újra meg lehet “kínálni” őt versekkel , dalokkal – a gyerekek nagyon gyorsan változnak, fél év is sokat jelent a fejlődésükben…

Szólj hozzá!

A te hozzászólásod:

You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Figyelem!:Türelmedet kérjük! A hozzászólások elsőként moderációs sorba kerülnek,így időbe telik amíg megjelennek az oldalunkon./Köszönjük a hozzászólásodat!/ .